(Elhangzott 1945. november 21-én)
7. rész
A hadviselés szabályai ellen elkövetett bűntettek
Az emberiség érdekében még a legharciasabb népek is szükségesnek tartották, hogy korlátozzák a háború kegyetlenségét. A megfelelő szabályokat különböző nemzetközi egyezményekben fektették le, amelyeket Németország is aláírt. Ezek a szabályok az ellenséggel való bánásmódra vonatkozóan több, korlátozó elvet írtak elő. Az ellenségnek jogot biztosítanak arra, hogy megadja magát, és mint hadifogoly kíméletben és jó bánásmódban részesüljön. Német okmányok alapján be fogjuk bizonyítani, hogy ezeket a szabályokat nem tartották be, hogy a hadifoglyokkal kegyetlenül bántak, sőt gyakran meg is ölték őket. Ez különöson a fogságbaesett repülőkre vonatkozik, főleg honfitársaimra.
Parancsot adtak ki, hogy a fogságba esett angol és amerikai repülőkre nem érvényesek a hadifoglyokat megillető jogok. Bűnözőkként kell velük bánni, s a katonáknak megparancsolták, ne akadályozzák meg, ha a lakosság meg akarja lincselni a repülőket (R-118 sz. dokumentum). A náci kormány propagandaszervezetei segítségével arra uszította a lakosságot, hogy támadja meg és mészárolja le a kényszerleszállást végrehajtó repülőket. Himmler, az SS birodalmi vezére, 1943 augusztus 10-én kelt parancsában elrendelte : „A rendőrségnek nem feladata, hogy beavatkozzon a németek és a kényszerleszállást végrehajtó angol és amerikai repülők közötti összetűzésekbe.” Ezt a parancsot a következő utasítással küldték szét :
„Mellékelten küldöm Önnek ezt a parancsot azzal, hogy tartalmát közölje a közrendészeti rendőrség főnökével, valamint a biztonsági rendőrség főnökével. Az utasításokat szóban kell kiadniuk alantasaiknak.” (R-110 sz. dokumentum)
Ugyancsak be fogjuk mutatni Hitler szigorúan bizalmas parancsát, mely előírja, hogy a körülményektől függetlenül az utolsó szálig meg kell gyilkolni a lelőtt repülőgép egész személyzetét. Birtokunkban van az eredeti okmány, Hitler sajátkezű aláírásával (PS-498 sz. dokumnetum). Be fogjuk bizonyítani, hogy olyan titkos parancsokat adtak ki – ezek közül egyetHess aláírásával –, amelyeket szóbelileg kellett közölni a polgári lakossággal, arról, hogy az ellenséges ejtőernyősöket le kell tartóztatni vagy fel kell koncolni (PS-062 sz. dokumnetum). Így ösztönözték a lakosságot gyilkosságra.
Az ellenséggel való kegyetlen bánásmód náci módszerei az Oroszország elleni háborúban érték el csúcspontjukat. A hadifoglyok a hadsereg ellenőrzése alól Himmler és az SS hatalma alá kerültek (PS-058 sz. dokumentum). Keleten a németek teljesen kitombolták magukat. Parancsot adtak ki, hogy bélyeggel jelöljék meg az orosz hadifoglyokat. Éhhalállal pusztították el őket.
Felolvasok egy részletet Rosenberg vádlottnak Keitel vádlotthoz intézett, 1942 február 28-ról keltezett leveléből:
„A Németországban tartózkodó szovjet hadifoglyok sorsa óriási tragédia... Jelentős részük éhenhalt vagy megfagyott. Tízezrével pusztultak el kiütéses tífuszban.
A táborparancsnokok megtiltották a polgári lakosságnak, hogy élelmiszert adjon a foglyoknak, inkább engedték, hogy éhenhaljanak. Sok esetben, amikor a hadifoglyok az éhségtől és kimerültségtől már járni sem tudtak, a megrémített lakosság szemeláttára lőtték őket agyon, a holttesteket pedig temetetlenül hagyták.
Sok táborban a hadifoglyok teljesen fedél nélkül voltak. Esőben, hóban a szabad ég alatt feküdtek. Még szerszámokat sem adtak nekik, hogy gödröket ássanak, vagy földkunyhót építsenek.
Végül szólnom kell a hadifoglyok agyonlövetéséről. Sok táborban például az összes «ázsiai» foglyokat agyonlőtték.” (PS-081 sz. dokumnetum)
A civilizált népek közötti szokások és azok az egyezmények, amelyeket Németország is aláírt, bizonyos garanciákat nyújtottak a polgári lakosságnak, amelynek éppen elég baja, hogy az ellenséges hadsereg által megszállt területen kell élnie. A megszállt területek lakossága ellen a kegyetlenségek sorozatát követték el a német megszálló csapatok, amelyeket az Önök elött ülő vádlottak irányítottak és ellenőríztek. El sem hinnénk ezeket a kegyetlenségeket, ha nem erősítenék meg azok a zsákmányolt parancsok és azon jelentések, amelyek arról tanúskodnak, hogy a parancsokat pontosan végrehajtották.
Itt közönséges bűnözésről van szó, amely hozzátartozott az összeesküvők általános tervéhez. Ha a bűncselekmények okait vizsgáljuk, megérthetjük, hogy a nácik európai ellenfelei ellen elkövetett bűncselekmények nem véletlenszerűek, hanem előre kiterveltek voltak. 1939 augusztus 22-én Hitler ezt mondta bizalmasainak : „Lengyelországban az a legfőbb cél, hogy megsemmisítsük az ellenséget, nem pedig az, hogy bizonyos földrajzi határt érjünk el.” (PS-1014 sz. dokumnetum) Azt a tervet, hogy a megszállt területekről el kell hurcolni a munkaképes fiatalságot, Rosenberg hagyta jóvá, s ez megfelelt elméletének, mely szerint „ily módon biológiailag kellőképpen meggyengítjük a legyőzött népet”. (PS-031 sz. dokumentum) Germanizálni vagy megsemmisíteni – ez volt a program. Himmler kijelentette: „Vagy a magunk oldalára állítjuk a jó vérű embereket, akiket felhasználhatunk céljainkra, és helyet biztosíthatunk számukra népünk körében, vagy, uraim, nevezhetik ezt kegyetlenségnek, de a természet is kegyetlen – ki fogjuk irtani ezeket az embereket.” A faji szempontból „teljesértékűekre” vonatkozóan Himmler ezután a következőket javasolta: „Ezért az a véleményem, hogy ki kell ragadnunk gyermekeiket korábbi környezetükből, ha szükség van rá szöktetéssel vagy lopással.” (L-70 sz. dokumnetum) Himmler azért ragaszkodott a szláv származású gyermekek elhurcolásához, hogy esetleges ellenségeit megfossza a jövendő katonáktól.
A nácik olyan mértékben akarták meggyengíteni Németország szomszédait, hogy Németország a leghatalmasabb nemzet maradjon Európában még abban az esetben is, ha elveszti a háborút. Ebből a szemszögből kell vizsgálnunk a kíméletlen hadviselés tervét, amely háborús bűncselekmények és az emberiség elleni bűncselekmények elkövetésére irányult.
A nácik rengeteg túszt szedtek és öltek meg. Olyan kegyetlen tömegmészárlásokat hajtottak végre, hogy egész falvak kipusztultak. Rosenbergnek jelentették, hogy Szlovákiában megsemmisítettek három falut (PS-970 sz. dokumentum). 1943 májusában megparancsolták, hogy egy 40 portából álló, 220 lakosú másik falut is töröljenek el a föld színéről. Elrendelték, hogy az egész lakosságot agyon kell lőni, a jószágot és a parasztok ingóságát el kell venni, a falut pedig a „földdel egyenlővé tenni” (PS-163 sz. dokumnetum). A Rosenberg vezetése alatt álló keleti megszállt területek birodalmi minisztériumának titkos beszámolójában a következőket olvashatjuk:
„Az oroszok számára megállapított élelmiszer-fejadagok olyan alacsonyak, hogy még a létfenntartásra sem elegendők, és csak egy korlátozott időre biztosítják a minimális táplálékot. A lakosság nem tudja, megéri-e a holnapot. Az embereket az éhhalál fenyegeti.
Az utakon százezrek kóborolnak élelem után kutatva; szakértők szerint számuk az egymilliót is meghaladja. Sauckel rendszabályai nagy nyugtalanságot keltettek a polgári lakosság körében. Az orosz lányok fertőtlenítését férfiak végezték, erőszakkal pornográf képeket készítettek róluk, az orvosnőket tehervagonokba zárták, hogy a szállítmányparancsnokok kielégíthessék vágyaikat. Hálóinges megkötözött nőket hajtottak végig orosz városokon a vasútállomásokra stb. Az egész anyagot átküldtük a hadseregfőparancsnokságra.” (PS-1381 sz. dokumnetum)
A rengeteg embernek kényszermunkára való elhurcolása a történelemben talán a rabszolgaságnak a legszörnyűbb és legnagyobb méretű formája volt. Kevés kérdés van, amelyről oly bőségesen állnak rendelkezésünkre vitathatatlan bizonyítékok, mint éppen ez a kérdés. Birtokomban van Frank vádlottnak, Lengyelország volt főkormányzójának 1944 január 25-i beszéde, amelyben dicsekedve kijelenti, hogy „1800000 lengyel munkást küldtem a birodalomba” (PS-059 sz. dokumentum, 2. p.). Sauckel vádlott kijelentette, hogy „a Németországba érkezett ötmillió külföldi munkás között még kétszázezer sincs, aki önkéntesen jött”. Erről jelentést tettek a Führernek, továbbá Speer, Göring és Keitel vádlottaknak (R-24 sz. dokumentum). Még a 10-14 éves gyermekeket is arra kényszerítették, hogy dolgozzanak. Kezünkben van Rosenberg miniszter parancsa, amely előírja, hogy újabb ezer 10-14 év közötti orosz gyermeket kell a birodalomba szállítani.
„A kommandónak továbbá az a megbízatása, hogy használható, 10-14 éves fiatalokat szállítson a birodalomba. A meghatalmazást nem érintik a kiürítéssel és a bialistoki, krajevói és olitei átvevő táborokba való szállítással kapcsolatos változások. A Führer kívánsága, hogy ez a tevékenység még inkább fokozódjék.” (PS-200 sz. dokumentum)
Amikor nem volt elég a munkáskéz, hadifoglyokat kényszerítettek arra, hogy katonai jellegű munkát végezzenek, s ezzel durván megsértették a nemzetközi egyezményeket (PS-016 sz dokumentum). A németek Franciaországból, Belgiumból, Hollandiából, Olaszországból és Keletről hurcoltak el embereket rabszolgamunkára (R-124, PS-018, PS-204 sz. dokumentumok). A munkaerő toborzása embertelen módszerekkel folyt.
Sauckel vádlott Rosenberg vádlotthoz intézett levelében nagy vonásokban beszámol a rabságba hurcolt emberekkel való bánásmódról. Nem nehéz lefordítani ezeket az általános eszmefuttatásokat a konkrét tények nyelvére. A levélben ezt olvashatjuk: „Minden férfinak (a hadifoglyoknak és a külföldi állampolgárságú munkásoknak) csak annyi élelmiszert és olyan lakhelyet kell biztosítani, és úgy kell velük bánni, hogy az a maximális kizsákmányolásuk mellett a legkevesebbe kerüljön.” (PS-016 sz. dokumentum)
Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy elképzeljük ezt a tervet – és a valóságot. Ami a hadifoglyokat illeti, egy zsákmányolt parancs szerint minden hadifogolynak, akár Nyugaton, akár Keleten került fogságba, a német hadi- és élelmiszeriparban kell dolgoznia. A hadifoglyokra vonatkozó nemzetközi jognak ennél nyilvánvalóbb megsértése aligha képzelhető el; de a parancs úgy szól tovább, hogy a hadifoglyoknak, továbbá a polgári lakosság köréből kikerülő rengeteg új, külföldi munkásnak (férfiaknak és nőknek) a felhasználása az iparban feltétlenül szükséges ahhoz, hogy meg lehessen oldani a háborús szükségletek céljára történő munkaerőmozgósítás problémáját.
A nácik szomszédaik fokozatos fizikai és gazdasági meggyengítésével és az ottlakó népek életszínvonalának állandó csökkentésével a bűncselekmények sorozatát követték el. Hatalmas méretekben pusztították a polgári lakosság vagyonát, noha arra katonai szempontból egyáltalán nem lett volna szükség. Hollandiában csaknem a háború legvégén szétrombolták a gátakat – nem katonai szükségességből, hanem csupán azért, hogy tönkretegyék az ország gazdaságát, és akadályozzák a munkaszerető holland nép gazdasági fejlődését.
Nagy gonddal tervet dolgoztak ki a megszállt országok teljes kifosztására. A tervezés példája a Reichsbank gazdaságkutató osztályának 1942 december 7-én kelt, Franciaországra vonatkozó jelentése. Felmerült az a kérdés, hogy a franciák által fizetett megszállási költségeket a napi 15 millió birodalmi márkáról 25 millióra kell felemelni. A Reichsbank elemezte Franciaország gazdaságát annak eldöntése végett, hogy elbírja-e a terhet. Megállapította, hogy a fegyverszünet az említett időpontig 18,5 milliárd birodalmi márka terhet rótt Franciaországra, ami megfelel 370 milliárd franknak. Megállapította továbbá, hogy e fizetések terhe két és fél év alatt annyi volt, mint Franciaország 1940. évi nemzeti jövedelme, és hogy az 1942 első hat hónapjában Németországnak kifizetett összeg annyit tesz ki, mint Franciaország becslés szerinti azévi egész nemzeti jövedelme. A jelentés a következő szavakkal zárul:
„Mindenesetre a következtetés elkerülhetetlen: Franciaországra az 1940 júniusi fegyverszünet óta sokkal nagyobb sarc hárul, mint Németországra hárult a világháború után. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy Franciaország gazdasági ereje sohasem volt egyenlő a Német Birodalom erejével, és hogy a legyőzött Franciaország nem tud olyan mértékben külföldi gazdasági és pénzügyi erőforráshoz folyamodni, mint Németország az első világháború után.”
Funk vádlott volt a birodalmi gazdasági miniszter és a Reichsbank elnöke,Ribbentrop vádlott a külügyminiszter, és Göring a négyéves terv teljhatalmú megbízottja; ők mindnyájan részt vettek abban a véleménycserében, amelynek egy részét ez a zsákmányolt okmány tartalmazza (PS-2149 sz. dokumentum). A Reichsbank idézett elemzése ellenére mégis felemelték Franciaország megszállási költségeit, napi 15 millió birodalmi márkáról 25 millióra.
Nem csoda tehát, hogy a francia gazdaság alól kicsúszott a talaj. Az erre vonatkozó terv és a cél kiviláglik Stülpnagel tábornoknak, a német fegyverszüneti bizottság vezetőjének Jodl vádlotthoz intézett 1940 szeptember 14-i leveléból, amelyben ezt írta: „«Franciaország rendszeres gyengítésének» jelszavát a valóság már messze túlszárnyalta.” (PS-1756 sz. dokumentum)
Nemcsak az volt a cél, hogy meggyengítsék és szétzüllesszék a Németországgal szomszédos országok gazdaságát, s hogy ártalmatlanná tegyék őket mint versenytársakat. A nácik ezenkívül hihetetlen arányban űzték a rablást és a banditizmust.
A rablás kérdésében nem szabad álszentnek lennünk. Elismerem, nincs olyan hadsereg, amely egy megszállt országon való átvonulása közben ne fosztogatna. A fegyelem csökkenésével a lopások mértéke rendszerint növekszik. Ha e per bizonyítékaiból csak ilyen fosztogatások derülnének ki, emiatt bizonyára nem kérném a vádlottak elítélését.
De mi bebizonyítjuk Önöknek, hogy a szóbanforgó rablást nem lehet a csapatok fegyelmezetlenségével, vagy egyszerűen az emberi természet gyengeségével magyarázni. A németek megszervezték, jóelőre megtervezték, elrendezték és törvényesítették a rablást is, úgy, ahogy általában mindent megszerveztek; majd gondosan összeállított beszámolókat írtak, hogy bebizonyítsák: íme az adott körülmények között minden lehetőt elkövettek a rablás legalaposabb vegrehajtása érdekében. E beszámolók kezünkben vannak.
Hitler 1940 szeptember 17-i személyes parancsára Rosenberg vádlottat nevezték ki az európai országok műkincseinek rendszeres összeharácsolása végett alakult szervezet élére. 1943 április 16-án Rosenberg jelentette (PS-136 sz. dokumnetum), hogy április 7-ig 92 vasúti kocsit küldtek Németországba 2775 láda műkinccsel. Ebből 53 műalkotást egyenesen Hitlernek szállítottak, 594-et pedig Göring vádlottnak. A jelentés majdnem 20000 elrabolt kulturális értéket sorol fel az addigi őrzési hely megjelölésével (PS-015 sz. dokumentum).
Sőt, Rosenberg még magasztalta is ezt a rablást. Birtokunkban vannak Rosenberg leltárkönyvei – 39 bőrkötésű könyv –, melyeket majd bizonyítékként Önök elé terjesztünk. El kell ismernünk, hogy Rosenberg mesterien állította össze ezt a jelentést. A nácik ízlése egyetemes volt. A 9455 feltüntetett tárgy közül 5255 festmény, 297 szobor, 1372 antik bútor, 307 gobelin, és 2224 különböző kisebb műtárgy, emellett Rosenberg megemlíti, hogy 10000 darab műtárgyat még nem leltároztak (PS-015 sz. dokumentum). Maga Rosenberg e műtárgyak értékét körülbelül egymilliárd dollárra becsülte... (PS-090 sz. dokumentum)
Be tudjuk bizonyítani, hogy ez a fosztogatás nem egyes katonák fosztogatása volt, akik otthonuktól távol azt kaparintanak meg, ami éppen kezük ügyébe kerül, hanem itt Európa szervezett kirablásának rendszeres tervéről volt szó.
Nem foglalkozom részletesen azokkal a háborús és az emberiség elleni bűnökkel, amelyeket az előttünk ülő vádlottak által vezetett gengszterbandák követett el. Ez ügy kapcsán nem célom egyéni bűnökkel foglalkozni. A bűnök általános tervével és elkövetési szándékával foglalkozom, és nem térek ki egyéni bűnökre. Feladatom bemutatni a bűnözés méreteit és azt, hogy ezek az emberek azok, akik felelős pozíciót töltöttek be és kidolgozták a tervet, megjelölték a végrehajtás sémáját, s ez a tény felelőssé teszi őket tekintet nélkül arra, hogy a tervet a valóságban mások hajtották végre.
A világot végül is felháborították ezek a törvénytelen és arcátlan cselekedetek. Magához tért a váratlan támadás demoralizáló következményeiből, összeszedte erejét, és megállította ezeknek az embereknek az akcióit. Alighogy elhagyta zászlójukat a szerencse, náci csatlósaik egymás után faképnél hagyták őket. A Caesar szerepében tetszelgő madárijesztő csúfos véget ért. Az ellenállási mozgalom erői minden megszállt országban összefogtak az arcátlan betolakodók ellen. Maga a német lakosság is látta, hogy államát pusztulásba vezetik ezek az eszeveszett emberek. A Hitler ellen 1944 július 20-án elkövetett merénylet, amelyet magas tisztségeket viselő személyek támogattak, kétségbeesett kísérlet volt, hogy a pusztulás széléről visszarántsák az országot. A kudarc láttán a náci összeesküvők között viszálykodás támadt, és a náci erő sokkal gyorsabban zuhant a mélybe, mint ahogy annak idején felemelkedett. A német fegyveres erők kapituláltak, a német kormány széthullott, a vezetők tucatjával követtek el öngyilkosságot, és katonai sikereink nyomán ezek a vádlottak kezünkbe kerültek. Noha koránt sincs itt minden bűnös, de az életben maradottak közül itt vannak azok, akiket a legnagyobb felelősség terhel.
Nevük állandóan szerepel az iratokban és arcuk a fényképeken. Itt ülnek előttünk az életbenmaradt, legfelelősebb beosztásban volt politikusok, katonai vezetők és pénzügyi szakértők, diplomaták, a náci mozgalom vezetői és propagandistái.
Kik voltak felelősek mindezekért a bűncselekményekért, ha nem ők?
Forrás: A nürnbergi per vádbeszédei, 23–96. p.; ill. Procés..., T. 2., 106–166. p.