(Elhangzott 1945. november 21-én)
1. rész
Bíró urak !
Az a megtiszteltetés, hogy megnyithatom a történelem első olyan bírósági tárgyalását, amely a világbéke ellen elkövetett bűncseiekmények elbírálásával foglalkozik, súlyos felelősséggel jár. Azok a bűncselekmények, amelyek elítélésére és megtorlására mi törekszünk, annyira előre megfontoltak, gonoszak voltak, és olyan pusztulást idéztek elő, hogy a civilizáció nem tűrheti el, hogy figyelmen kívül hagyják őket, mert nem élné túl, ha egyszer ezek a cselekmények megismétlődnének. Az a tény, hogy a négy nagy nemzet a győzelmi mámorban és az elszenvedett sérelmek után megállítja a bosszúállás kezét, és önkéntesen adja fogoly ellenségeit az igazságszolgáltatás kezére, egyike a legjelentősebb cselekedeteknek, amelyekkel a hatalom valaha is adózott a józan észnek.
Noha ez a Törvényszék újszerű és egyúttal kísérlet is, létrejötte mégsem elvont megfontolások gyümölcse, és nem is azért hozták létre, hogy jogi elméleteket igazoljon. Ez a birósági tárgyalás a négy leghatalmasabb nemzetnek és az őket támogató többi tizenöt országnak az a törekvése, hogy a nemzetközi jog segítségével szembeszálljon korunk legszörnyűbb rémével, az agresszív háborúval. A józan emberi értelem megköveteli, hogy a törvény ne csak a jelentéktelen bűnöket elkövető kisembereket sújtsa. A törvény sújtó kezének azokat az embereket is el kell érnie, akik nagy hatalom birtokosai, s akik ezt a hatalmat előre megfontolt szándékkal és együttesen arra használják fel, hogy olyan borzalmakat szabadítsanak a világra, amelyek egyetlen házi tűzhelyet sem kímélnek meg. Íme, bíró urak, ilyen hatalmas méretű ügyet terjesztenek Önök elé az Egyesült Nemzetek.
A vádlottak padján húszegynéhány erkölcsileg megtört ember ül. Ezek az emberek, akiket az általuk vezetettek megalázásáért majdnem olyan szigorúan vonunk felelősségre, mint azoknak a fájdalmaiért, akiket megtámadtak, soha többé nem lesznek képesek arra, hogy gonoszságot kövessenek el. Ezekben az emberekben, akik most fogolyként ülnek itt, ma nehezen ismerhetjük fel azt a hatalmat, amellyel mint náci vezetők valaha a világ egy része felett uralkodtak, és a világ igen nagy részét rettegésben tartották. Puszta egyéni sorsuknak kevés jelentősége van a világ számára.
Ezt a bírósági eljárást az teszi jelentőssé, hogy ezek a foglyok baljós befolyást képviselnek, amely hosszú időn át lappang majd a világon még azután is, miután testük már porrá lett. Bemutatjuk Önöknek, hogy ezek az emberek a faji gyűlölet, a terror és erőszak, a pökhendiség és kegyetlen hatalom eleven jelképei. Jelképei ők a vad nacionalizmusnak és a militarizmusnak, az ármánykodásnak és a háborús gyújtogatásnak, amely Európát nemzedékről nemzedékre háborúba sodorta, megtizedelte férfilakosságát, elpusztította családi otthonait, és nyomorúságot okozott. A vádlottak annyira azonosították magukat az általuk kieszelt filozófiával és azokkal az erőkkel, amelyeket irányítottak, hogyha velük szemben bármilyen könyörületességet gyakorolnánk, ez győzelmet és serkentést jelentene a nevükhöz fűződő bűn számára. A civilizáció nem köthet kompromisszumot azokkal a társadalmi erőkkel, amelyek ismét visszaszereznék hatalmukat, ha félreérthetően vagy tétovázóan járunk el ezekkel az emberekkel szemben, akiknek a személyében ezek az erők bizony még mindig élnek.
Türelmesen és higgadtan ki fogjuk fejteni, hogy kik voltak és mit akartak ezek az emberek. Hihetetlen események megcáfolhatatlan bizonyítékait terjesztjük Önök elé. A bűnlajstromból semmi sem fog hiányozni, amit a kóros gőg, a kegyetlenség és a hatalmi vágy kieszelhet. Ezek az emberek Németországban a „Führer-elv” jegyében nemzetiszocialista zsarnokságot teremtettek, amelyhez csupán a régi keleti dinasztiák zsarnoksága hasonló. Megfosztották a német népet az emberi méltóságtól és mindazoktól a szabadságjogoktól, amelyeket mi valamennyi emberi lény természetes és elidegeníthetetlen jogainak tartunk. A népet ezért azzal kárpótolták, hogy felszították és kielégítették a gyűlöletet azok iránt, akiket "bűnbaknak" jelöltek ki. A nácik ellenségeik – zsidók, katolikusok és a munkásság – ellen olyan arrogáns, brutális és megsemmisítő hadjáratot folytattak, amilyent a világ akereszténység előtti korszak óta nem látott. Felszították a németek becsvágyát, hogy „uralkodó fajjá” váljanak, ami természetesen azt jelentette, hogy a többi népből szolganép lesz. Népüket őrült hazárdjátékba rántották a hatalomért. A társadalmi energiákat és erőforrásokat egy háborús gépezet létréhozására fordították, amelyről azt gondolták, hogy legyőzhetetlen lesz. Szomszédaikat lerohanták. Abból a célból, hogy az „uralkodó faj” hadviselését lehetővé tegyék, embermilliókat változtattak rabszolgává, és Németországba hurcolták őket, ahol ezek a szerencsétlen lények most „hontalan személyként” bolyonganak. Végül is a bestialitás és a hitszegés olyan fokot ért el, hogy felébresztette a veszélyeztetett civilizáció szunnyadó erejét. A civilizáció egyesült erőfeszítései darabokra zúzták a németek hadigépezetét. A harc ugyan felszabadította Európát, de romba is döntötte, és a romok között a demoralizált társadalom fennmaradásáért harcol. Íme a baljós erők tevékenységének eredményei, azoké, amelyek e vádlottak személyében itt ülnek Önök előtt a vádlottak padján.
Ha igazságos akarok lenni azokhoz a nemzetekhez és azokhoz az emberekhez, akik részt vesznek ezen a bírósági tárgyaláson, emlékeztetnem kell Önöket bizonyos nehézségekre, amelyek erre az ügyre rányomhatják bélyegüket.
Az igazságszolgáltatás történetében még sohasem fordult elő, hogy egyetlen per keretében foglalkoztak volna egy évtized fejleményeivel, amelyek egy egész földrészen játszódtak le, és egy sor országot, számtalan embert és cselekményt érintettek. Bár a feladat óriási, a világ haladéktalan cselekvést követelt. Teljesítenünk kellett ezt a követelést, még akkor is, ha ez a tökéletes jogászi munka rovására megy. Hazámban a már működő bíróságok, amelyek a szokásos perrendtartást követik, alaposan áttanulmányozott precedensekre támaszkodnak és helyi jelentőségű, korlátozott méretű események jogi következményeinek elbírálásával foglalkoznak, ritkán kezdikmeg a bűntett elkövetése után egy évnél hamarabb a tárgyalást. Alig nyolc hónappal ezelőtt azonban ez az ülésterem még a német SS-csapatok kezében levő ellenséges bástya volt. Alig nyolc hónappal ezelőtt csaknem valamennyi tanú és okmány még az ellenség kezében volt. Az eljárás alapjául szolgáló törvényt még nem kodifikálták; még nem állapították meg a perrendtartást; a Törvényszéket még meg sem alakították; itt még nem volt megfelelő bírósági épület; még nem fogtak hozzá a többszáz tonna hivatalos német okmány megvizsgálásához; még nem szervezték meg az ügyészi apparátust; csaknem valamennyi vádlott szabadlábon volt, és a bírósági eljárást kezdeményező négy hatalom még nem egyesült abból a célból, hogy bíróság elé állítsa őket. Én lennék a legutolsó, aki tagadnám, hogy a vizsgálat teljes befejezésének hiánya a per rovására mehet, és minden valószínüség szerint ez a per nem lesz olyan jogászi munka példaképe, amelyért a bírósági eljárást folytató bármelyik hatalom normális időkben kész lenne kezességet vállalni. Ez azonban mégis kellőképpen előkészített ügy ahhoz, hogy ítéletet lehessen hozni, amire mi Önöket felkérjük. Ami pedig az ügy teljes kifejtését illeti, ezt kénytelenek vagyunk átengedni a történészeknek.
Mielőtt a bizonyítékok részletes tárgyalásába bocsátkoznék, nyíltan szembe kell nézni néhány olyan általános megfontolással, mely a világ szemében csökkenthetné az eljárás tekintélyét. Rendkívül nagy a különbség a vádlók és a vádlottak helyzete között, és ez a tény lejárathatja tevékenységünket, ha nem higgadtan és igazságosan mérlegeljük még a jelentéktelen kérdéseket is.
Sajnos, a vádként szereplő bűncselekményeknek olyan a jellege, hogy a győztes országoknak kell vádolni és elítélni a legyőzött ellenséget. A vádlottak által elkövetett világméretű agresszív cselekedetek következtében alig maradt a világon olyan állam, amely valóban megőrízte semlegességét. Ennek következtében vagy a győzteseknek kell ítélkezniük, vagy magukra a legyőzöttekre kell bízni, hogy önmaguk felett ítélkezzenek. Az első világháború után meggyőződhettünk arról, hogy az utóbbinak nincs értelme. A magas tisztségek, melyeket korábban a vádlottak viseltek, cselekedeteik bűnös volta és az értük járó megtorlás megnehezíti, hogy megvonjuk a határt az igazságos és méltó büntetés s az ösztönös bosszú követelése között, melyet e háború szenvedései idéztek elő. Feladatunk, hogy amennyire emberileg lehetséges, megvonjuk a határvonalat a kettő között. Egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy a történelem holnap úgy ítél felettünk, ahogy mi ezeket az embereket ma elítéljük. Olyan pártatlanul és olyan megvesztegethetetlen becsületességgel kell feladatunkat teljesíteni, hogy ez a per a jövő nemzedékek számára is példázza, hogyan kell megvalósítani az emberiségnek az igazságosságra való törekvését.
Már eleve vissza kell utasítanunk azt az állítást, hogy ezeknek az embereknek vád alá helyezése igazságtalan cselekedet, és ezért joguk van ahhoz, hogy különös figyelemben részesüljenek. A vádlottak tényleg nehéz helyzetben lehetnek, de egyáltalén nem bánnak velük rosszul. Nézzük, milyen választásunk lehetett volna, ha nem állítjuk őket bíróság elé.
A vádlottak túlnyomó többsége az Egyesült államok fegyveres erőinek adta meg magát, illetve amerikaiak fogták el őket. Vajon azt várták ezek a vádlottak, hogy az amerikai börtönöket menedékhellyé változtatjuk, amely megvédi őket szövetségeseink jogos haragjától? Vajon azért áldoztunk annyi amerikai életet, hogy csupán azért ejtsük fogságba ezeket az embereket, hogy megmentsük őket a büntetéstől? A moszkvai deklaráció elvei értelmében azokat a háborús bűntények elkövetésével vádolt személyeket, akik felett nem nemzetközi bíróság ítélkezik, át kell adni azon országok bíróságainak, ahol az illetők rémtetteiket elkövették. Az amerikai fogságba esett bűnösök közül sokat, akit kisebb felelősség terhel, átadtak és a jövőben is át fognak adni az Egyesült Nemzetek országainak, hogy a helyszínen vonják őket felelősségre. Ha az ebben a perben szereplő vádlottak valamilyen úton-módon el tudnák kerülni, hogy ez a Törvényszék elítélje őket, vagy ha obstrukcióhoz folyamodnak és meghiúsítják ezt a pert, akkor közülük azokat, akik amerikai fogságban vannak, átadjuk európai szövetségeseinknek. Azért hoztuk létre a Nemzetközi Törvényszéket, hogy felelősségre vonja ezeket az embereket, és vállaltuk a részvétel terhét abban a bonyolult munkában, amely biztosítja a vádlottaknak ügyük pártatlan és igazságos tárgyalását. Ez a lehető legjobb védelem bárki számára, akinek van mit felhozni mentségére.
Ezek az emberek a legyőzött országok katonai vezetői közül az elsők, akik ellen a törvény nevében vádat emelnek, s ugyanakkor ők az elsők, akiknek lehetőséget nyújtottak arra, hogy, szintén a törvény nevében, védekezzenek. Ha józanul nézzük a dolgokat, e Törvényszék Alapokmánya, mely lehetőséget nyújt nekik arra, hogy meghallgassák őket, egyúttal reményük egyetlen forrása is. Lehet, hogy ezek az emberek, akiknek lelkiismerete nem tiszta, és akiknek egyetlen vágyuk az, hogy megfeledkezzék róluk a világ, nem tartják jótéteménynek a maguk számára ezt a pert. De van lehetőségük arra, hogy védekezzenek, olyan lehetőségük, amilyet akkor, amikor hatalmon voltak, még honfitársaiknak is ritkán biztosítottak. Noha a közvélemény már elítélte cselekedeteiket, mi egyetértünk azzal a felfogással, amely szerint nekünk itt abból a feltételezésől kell kiindulnunk, hogy mindaddig nem bűnösök, amíg be nem bizonyítjuk minden egyes vádlott bűnösségét és felelősségét az elkövetett bűneselekményért.
Amikor azt mondom, hogy mindaddig, amíg be nem bizonyítjuk a bűncselekmény elkövetését, nem követeljük a bűnösség megállapítását, nem pusztán a nemzetközi konvenciók technikai vagy véletlen megsértése lebeg szemem előtt. Mi az olyan szándékos és előre megfontolt cselekedeteket rójuk fel bűnül, melyek mind az erkölcs, mind a törvény szempontjából bűnnek számítanak. De figyelmen kívül hagyjuk az olyan emberi és természetes cselekedeteket, még ha törvényellenesek is, amelyeket közülünk is sokan elkövettek volna, ha mi lettünk volna a vádlottak helyzetében. Nem azért vádoljuk őket, mert engedtek az emberi gyengeségnek. Azért kerültek a vádlottak padjára, mert embertelen és természetellenes cselekményeket követtek el.
Mi nem kérjük Önöket bíró urak, hogy ezeket az embereket ellenségeik tanúvallomása alapján ítéljék el. Nincs a vádiratban egyetlen olyan rész, amelyet a vádlottak saját könyveivel vagy okmányaival ne lehetne bebizonyítani. A németek általában mindig gondosan gyűjtötték és megőrízték az okmányokat, és a vádlottak is – jellemző teuton szenvedéllyel – a lehető legaprólékosabban feljegyezték minden cselekedetüket. A hiúságtól sem voltak mentesek, és gyakran fényképeken örökítették meg tetteiket. Be fogjuk mutatni Önöknek a saját maguk által készített filmeket. Önök tanúi lesznek cselekedeteiknek, és hallani fogják e vádlottak hangját, amikor a vásznon Önök előtt újra leperegnek az összeesküvésükkel kapcsolatos egyes események.
Azt is szeretnénk, ha mindenki megértené, hogy mi nem akarjuk az egész német népet vádolni. Tudjuk, hogy a náci párt nem azért került hatalomra, mert a német választók többsége rá szavazott. Tudjuk, hogy azért került hatalomra, mert a legszélsőségesebb náci összeesküvők bűnös szövetséget kötöttek a legféktelenebb német reakciósokkal és a legagresszívebb német militaristákkal. Ha a német nép önként fogadta volna el a náci programot, nem kellett volna rögtön a párt hatalomrakerülése után rohamosztagokat alakítani, nem lett volna szükség koncentrációs táborokra vagy a Gestapóra, amelyeket nyomban azután megszerveztek, ahogy a nácik kézbe kaparintották az államhatalmat. Csak miután e törvényellenes újításokat magában Németországban sikeresen kipróbálták, került sor alkalmazásukra az ország határáin túl is.
Tudja meg a német nép, hogy az amerikai nép nem akarja rettegésben tartani, és nem táplál ellene gyűlöletet. Igaz, hogy a németek megtanítottak bennünket a modern hadviselés borzalmaira, de a Rajnától a Dunáig található romok megmutatják, hogy szövetségeseinkkel együtt nem voltunk ostoba tanulók. Ha nem is ijedtünk meg a németek katonai erejétől és a hadviselésben való jártasságuktól, és nem is tekintjük őket politikailag érettnek, mégis tiszteletben tartjuk tehetségüket a békés művészet terén, és becsüljük műszaki jártasságukat, valamint a német néptömegek szorgalmát és önfegyelmét. 1933-ban úgy láttuk, hogy a német nép az elmúlt háborút követő hanyatlás után visszanyeri tekintélyét a kereskedelmi, ipari és művészeti világban. Haladásukra nem tekintettünk sem irígységgel, sem rosszindulattal. A náci rendszer megszakította ezt az előrehaladást. A náci agresszió végeredménye az, hogy Németország ma romokban hever. Az a könnyedség, amellyel a nácik a német nép nevében ígéretet tettek, s utána azt szégyentelenül megszegték, megszerezte a német diplomaták számára a kétszínűség hírnevét, és ez még sokáig akadályt jelent a német diplomáciának. A náci arroganciának arra a hencegő megállapítására, hogy a német az „uralkodó faj”, a világ népei több emberöltőn át fogják emlékeztetni a németeket. A nácizmus borzalma magának a „német” szónak új és vészjósló jelentést kölcsönzött, s ez a jelentés még évszázadok múltán sem fog elenyészni. A németeknek, nem kevégbé mint a nem-német világnak, számolnivalójuk van ezekkel a vádlottakkal.
Maga a háború kirobbantásának és lefolyásának ténye, amely e per döntő kérdése, ma már történelem. 1939 szeptember 1-től, amikor a német csapatok átlépték Lengyelország határát, 1942 szeptemberéig, amikor a Sztálingrád alatti történelmi jelentőségű ellenállásba ütköztek, úgy látszott, hogy a német fegyverek legyőzhetetlenek. Dániát, Norvégiát, Hollandiát, Franciaországot, Belgiumot, Luxemburgot, a balkáni országokat, Afrikát, Lengyelországot és Oroszország területének egy részét gyors, hatalmas és pontosan irányított csapásokkal lerohanták és meghódították. Ez a világbéke elleni támadás bűncselekmény a nemzetközi közösség ellen, amely céljaik és előkészületeik folytán nemzetközinek minősít olyan bűncselekményeket, amelyek egyébként az állam belső ügyének lennének tekintendők. Ez agresszív háború volt, melyet minden nép elítélt. Megsértette azokat a szerződéseket, amelyek a világbékét voltak hivatva megőrízni.
Ez a háború nem váratlanul tört ki, hanem hosszú időn át nagy szakértelemmel és álnoksággal tervezték ki és készítették elő. A világ talán még soha, egy népnél sem tapasztalta azt az erőkoncentrációt és erőfeszítést, amely Németországnak lehetővé tette, hogy húsz évvel legyőzetése, lefegyverzése és feldarabolása után Európa meghódítására irányuló terveinek megvalósításához fogjon. Bármit is mondunk azokról, akik e háború szervezői voltak, a szervezés terén hatalmas eredményeket értek el, és elsőrendű feladatunk, hogy tanulmányozzuk azokat a módszereket, amelyeknek a segítségével a vádlottak és cinkosaik előkészítették és háborúba vitték Németországot.
Be fogjuk bizonyítani, hogy ezek a vádlottak a múltban mindannyian részesei voltak annak a náci párt által kidolgozott tervnek, amelyről mindannyian jól tudták, hogy csak akkor valósítható meg, ha Európában kirobbantják a háborút. Teljes egyetértésben jártak el akkor, amikor megragadták Németországban az államhatalmat, leigázták a német népet, terrorizálták és megsemmisítették azokat, akik más nézeteket vallottak, amikor kitervelték a háborút és hadat viseltek, amikor megfontolt, szándékos kegyetlenséggel folytatták ezt a háborút, s amikor előre kitervelt bűncselekményeket követtek el a legyőzött népekkel szemben. Mindezek – egyetlen összeesküvésnek a részei, egy olyan összeesküvésé, melyben valamely cél elérése csak azt jelentette, hogy a szervezők még messzebbmenő célok elérésére készültek fel. Be fogjuk Önöknek mutatni azoknak a szervezeteknek a szövevényes hálózatát is, amelyet ezek az emberek az említett célok megvalósítása érdekében szőttek és felhasználtak. Bemutatjuk, hogy a hivatalok és betöltőik egész struktúrája bűnös célokat szolgált és bűnös módszerek alkalmazására létesült, amelyeket ezek a vádlottak és összeesküvő társaik terveztek ki, akik közül sokan részint a háború miatt, részint pedig azért, mert öngyilkosságot követtek el, nem kerülhettek ide.
A vádat a vádirat első részével kapcsolatban akarom megkezdeni, s ez alkalommal azzal az általános tervvel illetve összeesküvéssel foglalkozom, amelynek célkitűzései egyedül a béke ellen elkövetett bűncselekmények, háborús bűncselekmények és az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények révén voltak megvalósíthatók. A hangsúly nem azokon az egyéni barbárságokon és gonoszságokon lesz, amelyek bármely központi tervtől függetlenül előfordulhatnak. Állandó az a veszély, hogy a tárgyalás az egyéni bűncselekmények részletezése miatt elhúzódik; és eltévedünk „az egyes példák vadonában”. Nem foglalkozom most az egyes vádlottak tevékenységével sem, csak abban az esetben, ha ez a közös terv megvalósítását elősegítette.
Az Egyesült Államok által előterjesztett vádirat azokra vonatkozik, akik az összes bűncselekményeket megtervezték és irányították. Ezek a vádlottak olyan tisztségeket töltöttek be, olyan rangokat viseltek, hogy nekik maguknak nem kellett vérrel beszennyezni a kezüket. Olyan emberek voltak, akik tudták, hogyan kell felhasználni alantasaikat eszközül. A tervezőket és a kiagyalókat, a bujtogatókat és a vezetőket akarjuk sújtani, akiknek ördögi szervezetei nélkül a világ nem szenvedett volna el oly hosszú időn át tartó erőszakot és jogtalanságot, és nem rendítették volna meg ennek a szörnyű háborúnak borzalmai és megrázkódtatásai.
Forrás: A nürnbergi per vádbeszédei, 23–96. p.; ill. Procés..., T. 2., 106–166. p.